8. rész

 - Alicia! Alicia! - visít bele a telefonba egy jól ismert hang, ami miatt majdnem félrenyelem a kanalat. Fulladozva megyek a konyhába, hogy egy pohár vizet szolgáltassak magamnak. Mikor úgy érzem, hogy megmaradok vissza teszem a fülemhez a telefonomat és beleszólok. Ezt sem kellett volna, hisz most egy olyan eszeveszett sikítás jön válaszul a vonal másik végéről, hogy bele csengett a fülem. Gyilkolás van náluk, vagy mi?!
- Emy! Minden rendben? - tettem fel félve a kérdést. Egész délután nem zavarták meg az önsajnálatomat, ami abból állt, hogy tömegével zabáltam fel a hűtő joghurt készletét. Amint véget ért az iskola, úgy húztam el a csíkot, ahogy csak tudtam. Semmi kedvem nem volt még több hülye beszólást hallgatni, így max. hangerőn hallgattam a zenéimet a fülhallgatón keresztül és lehajtott fejjel baktattam a házamig. Igen, az égő vörös fejemet a napra fogtam, és még az sem érdekelt, hogy egyáltalán nem sütött a nap!
- Menj fel Facebookra! - suttogott barátnőm.
- Miért?
- Csak! Menj már fel!
- Oké... - ráérősen leültem az ebédlő asztalhoz és bekapcsoltam a laptopot. - Megtudhatnám, hogy mi bajod?
- Láttam egy istent! - olvad a telefon túl oldalán. Összezavarodva hesegetem el magam elől azt a képet, ahogy Emy ábrándozós képpel törli le a kifolyó nyálát a szája sarkából, miközben idiótán vigyorog és a szeme helyén piros szívecskék vannak.
- Élőt? - kérdeztem.
- Jaj, Alicia, olyan szürke vagy! Na, ezt hallgasd! Éppen az edzésem végén jártam, és úgy gondoltam, hogy a futópadon edzek még utoljára. Na, szépen kocogtam, amikor az ablak túloldalán megláttam egy fiú csapatot! - Megforgattam a szemem. Ki hitte volna, hogy fiúról lesz szó? - Tudod, van az a pad, a két ikerfenyőfa előtt. Tudod, ahol még le is fotóztak minket!
- Igen, mondjad már!
- Ott csoportosultak. De látnod kellett volna, mind full helyes volt! És aztán megláttam őt! Istenem, Alicia, olyan mint egy földre szált angyal! A pad háttámláján ült, rozsdabarna haját a szél összeborzolta és az a bőrdzseki! Istenien állt rajta! És rám nézett! Intettem neki és ő visszaintett! Egész végig őt figyeltem, és észrevettem, hogy néha ő is rám pillant!
- És? Mi történt? Felállt és elment? - kérdeztem gúnyosan. Emy ezt a szívére vehette, mert durcásan folytatta.
- Nem, te dinka! Végeztem az edzéssel és kimentem az épületből. A padhoz sétáltam, de már nem volt ott senki. Aztán megfordultam és ott állt velem szemben! - Ahogy beszélt, egyre jobban fellelkesült. - Látnod kellett volna, olyan szép színű szeme volt, mint egy csokinak. Igen, olvadt csokoládé barna színű szeme volt! Bemutatkozott és megkérdezte, hogy holnap is ott leszek e. Azt hiszem elájulok a boldogságtól! Mond csak, bejött már a Facebook?
- Igen, épp most léptem be.
- Már be is jelöltem és vissza is igazolt. Keress rá, épp csorgatom a nyálam a profilján.
- Neve?
- Benjamin Clar. - Emy ezt a nevet tiszta csodálattal mondta ki. Ahogy kiejtette, szinte hallottam Emy Clar nevét is. Beírtam a keresőbe a nevet és bingó! Rákattintottam a profilképére, és most meg a számban lévő nyalókát nyeltem majdnem félre! Igaza van Emynek, ez tényleg egy isten! Tökéletesen illett rá barátnőm leírása. A képen a srác lehajtott fejjel mosolygott. Rozsdabarna haja a szemébe lógott, így azt becsukta. A háttér elmosódott, így nagyobb figyelmet szentelve a képen szereplő fiúra. Lilás pulcsit viselt, kezét hanyagul lógatta az oldala mellett. Nem egész alakos volt a fotó, de profi.
- Na? Milyen? - kérdezte Emy kíváncsian.
- Azta...
- Ugye? - nevetett fel büszkén. Amíg ő tovább sztorizgatott, addig én megnézegettem a fiú képeit. Volt egy olyan, ahol saját magát fotózta le egy étteremben. Látszódott a szeme, és tényleg olyan színe volt, mint egy olvadt csokoládénak. Volt egy kép, ahol egy mozivászon előtt fotózták le kitátott karokkal. Továbbá egy csomó bulis, baráti képet töltött fel. Ez a Benjamin nagyon helyes srác.

- Egész este azon gondolkoztam, hogy ráírjak e vagy sem? És arra jutottam, hogy majd ő rám ír. Nehezen kapható leszek! - jelentette ki barátnőm, miközben a szekrényünkben pakoltunk. Kora reggel ezzel fárasztani... szörnyű.
- És ma találkoztok? - kérdeztem csak úgy mellékesen.
- Nem tudom. Elmegyek az edzőterembe, de ha nem lesz ott, akkor... - itt elhallgatott, így kinéztem a szekrényajtó mögül. Emy háttal neki dőlt a szekrénynek, fejét az ég felé emelte. Nagyon gondolkozó arcot vágott. Csettintettem egyet az ujjammal az arca előtt. Sóvárgó tekintettel nézett rám.
- Mond, hogy ott lesz! Életemben nem láttam ilyen dögös pasit!
- Ott lesz. - Mosolyogtam rá. Barátnőként kötelező mellette állnom. Még ha egy kicsit idegesítő is. - Nagyon csini vagy és okos! Hülye ha nem megy el!
- Alex a láthatáron! - súgta. És valóban, mikor a mutatott irány felé néztem, Alex lazán befordult a folyosón és felénk sétált. A szívem kihagyott egy ütemet, amikor rám emelte tekintetét. A kintről beszűrődő fény rásütött hibátlan arcára, és napfényben a szeme homok sárgán világított. Sötét haja kócosan keretezte az arcát. Fehér pólót viselt, melyre egy barna mellényt vett fel. Fekete csőnadrágjának a szára neon sárga színű deszkáscipőjébe volt tűrve. Nyakában egy hosszú, vékony, ezüst színű medál lógott; bal csuklóján egy bőr karkötőt és egy szilikon karkötőt viselt. A másik csuklóját óra díszítette. Jobb kezében pár könyvet cipelt. Én is megtaláltam a magam istenét!
  Amikor Alex meglátott minket, felcsillant a szeme és szája széles mosolyra húzódott. Mikor mellénk ért vidáman köszönt nekünk és... besétált az osztályterembe. Ennyit a nagy találkozásról...
- Chh, hallod ezt a rikácsolást? Alex herceg megérkezett. - forgatta meg a szemét unottan Emy. Igaza volt, a termünkből óriási sikongatás hallatszott ki. Felsóhajtottam és a vállamra tettem a táskámat.
- Mond, miért kell ilyen vagánynak lennie? - kérdeztem a szőkeségtől. Ő csak mosolygott és felemelte a telefonját, majd a sötét képernyőben megnézte magát.

- Akkor most játszunk! - jelentette ki a dráma tanárunk. Valahogy irritál ez a nő. Fénytelen haját mindig szoros kontyba fűzi a feje tetején. A kontyból kiszabaduló hajszálak fátyolfelhőként díszítik az arca vonalát. Fehér keretes szemüveg visel ez a 30-as éveit taposó nő. Mindig idétlenül vigyorog és rémes faviccekkel dobálózik. Olyan hangosan beszél, hogy megfájdul az ember feje, ha sokáig hallgatja. És ő a dráma tanárunk. És most játszunk. A hülye játékaival. Kíváncsi vagyok, hogy most mit talált ki...
  - Üljetek körbe. Gyerünk, alakítsatok ki egy kört, úgy, hogy mindenki lásson mindenkit! - Gyorsan szétdobtuk a termet. Emy mellettem foglalt helyett. Komótosan keresztbe tettük a lábunkat és halálos unalommal vártuk a következőket.
- Rendben van. Ez egy olyan játék, amiben kiderítjük, milyen jó tulajdonságokat rejt a rossz tulajdonság. Jessie! - Fordult a kissé megszeppent lányhoz. Jessie nagy barna szemeit félve emelte a tanárnőre. - Mondjátok meg, hogy mi a rossz tulajdonsága! - Mindenki felmorrant. Mi akar ez lenni? Megszégyenítés? Karen jelentkezett is.
- A legrosszabb tulajdonsága az, hogy jelentéktelen. - Felháborodva néztem rá. Szegény Jessie rögtön elpirult. A tanár nő csak bólogatott.
- És mi a jó a jelentéktelenségében?
- Lehet, hogy a te szemedben jelentéktelen, de miközben te nagyzol, addig ő nem! Mert szerény! És ez a jó tulajdonsága! - Nézett bátran Karen szemébe Kate. Jessie mosolyogva átölte barátnőjét, a hárpia meg duzzogva összefonta a karját.
- Ez a játék lényege! Ne aggódj, kedvesem, nem vagy jelentéktelen. - kacsintott a barna hajúra a tanár. - Tom. Neki mi a rossz tulajdonsága?
- Nincs humorérzéke.
- De igenis van! - kiáltott Tom megsértődve.
- És mi a jó abban, hogy nincs humorérzéke? - kérdezte vigyorogva ez a bányarém.
- Lehet vele komolyabb dolgokról is beszélgetni. - válaszoltam. Tom hálásan rám mosolygott.
- Alex! - fordult Dakota tanárnő Alex felé.
- Engem alig ismernek. Csak két napja vagyok az osztálytársuk. - mondta. A tanárnő helyeslően bólogatott.
- Akkor menjünk tovább. Karen! - nem túlzok, ha azt mondom, hogy mindenki egyszerre tette fel a kezét, hogy válaszolhasson Karen rossz tulajdonságára. A lány meglepetten nézett körbe.
- Nem hiszem, hogy nekem lenne rossz tulajdonságom. - húzta ki magát a szöszi.
- Betudnám törni az orrát. - súgta nekem Emy. Helyeslően bólogattam. Végül a tanárnő Ken-t szólította fel.
- A legrosszabb tulajdonsága... hm... sok van. Nehéz egyet választani. - gondolkozott hangosan, miközben nem létező szakállát simogatta. Erre hatalmas nevetés tört ki. - Á, megvan! Bunkó!
- Hé! - Karen teljesen felháborodott.
- És mi a jó a bunkóságban? - kérdezte a dráma szakos. Mindenki értetlenül nézett körbe, mire a tanár nő megrántotta a vállát és szomorúan nézett Karenra. - Sajnálom kedvesem, de nincs semmi jó a bunkóságban.
- Ch... - dobta hátra a haját Karen. Mosolyogva néztem végig.
- Alicia!
- Na neki nincs semmilyen rossz tulajdonsága! - jelentette ki határozottan Emy. Aztán bátortalanabbul folytatta, mikor találkozott a tanár rosszalló tekintetével. - Oké, feledékeny...
- És mi a jó a feledékenységben?
- Csak a jelentéktelen dolgokat felejti el. Amúgy mindig precíz és ügyel a pontosságra. - Mondta halkan Jessie. Kedvelem ezt a lányt.
- Emy! - folytatta tovább Dakota tanárnő. - Mi a ...
- Nagyképű. - mondta Shana. A másik kis ribi az osztályban. Karen csatlósa. Milyen ostoba ez a lány....
- Most nem magadról kell beszélni! - szálltam vitába. - Nagyképűnek tűnik, de nála rendesebb és becsületesebb lánnyal még nem találkoztam!
- Ezzel vitatkoznék... - nevetett fel Scott. Barátnőm erősen a karjára csapott, mivel a fiú mellette ült.
- Te meg túl makacs vagy! Egy makacs öszvér! És ebben sincs semmilyen jó tulajdonság! - bökött feketére lakkozott körmével Scott felé. A srác fájdalmasan dörzsölte a karját.
- Nekem ez megbocsátható bűn. - Húzta félmosolyra a száját. Én csak a szememet forgattam.
És ez így ment végig. Mindenki sorra került, senki sem maradt ki. Vagyis Alex, de ő az egyetlen akinek nincs rossz tulajdonsága.


Mikor vége lett az órának, kénytelenek voltunk visszapakolni az asztalokat és a székeket. A legtöbben a feladatról beszélgettek vagy kiabáltak. Mint Karen. Ez a lány mindenkihez odament, aki rosszat állított róla, és valljuk be: elég sokan voltak. Tomban viszont emberére akadt, így ők szépen elveszekedtek.
Emyvel úgy döntöttünk, hogy kiszellőztetjük a fejünket, így a hűvösebb időre tekintettel felkaptuk a kabátunkat és kiballagtunk az udvarra.
- Ez akkora nagy hülyeség volt! - húzta ki a haját a kabátjából barátnőm. - Egy dolog volt benne a jó, mégpedig Karen unszolása.
- Nekem tetszett. - vallottam be. Nem tudom, hogy miért, de ez a feladat elindított bennem valamit. Lássuk meg a jót a rosszban. Én - szerintem - értettem a játék lényegét. Nem biztos, hogy valami hátrányt jelent nekünk. Elgondolkoztató...
- Neked más tetszett drágám. - kacsintott rám Emy, miközben az udvaron lévő egyik árván álló pad felé sétáltunk. Értetlenül néztem a szemébe, mire folytatta. - Láttam, hogy egész idő alatt Alexet figyelted. - Elpirulva sütöttem le a szememet. Igen, tényleg őt figyeltem, de próbáltam észrevétlenül csinálni. Úgy látszik ez nem jött be.
- Bejelölted már? - ültünk le a padra. Emy keresztbe tette a lábát és lazán hátra dőlt. Majd fintorogva visszagörnyedt. Hátra nézett a válla fölött, hogy olyan lett e a kabátja, vagy van e valami mocsok a pad háttámláján. Mikor tisztázta, hogy nincs, megnyugodva dőlt vissza. Legtöbbször nem érdekli, hogy piszkos e valami; például simán leül a porba, amit én még a legvadabb álmomban sem tennék. Nem vagyok valami nagy finnyás, de szeretek ügyelni a rajtam lévő cuccokra és a tisztaságra. Bár a szobám nem mindig erről árulkodik...
- Kit? - kérdezek rá az előbb feltett kérdésére. Ha azt a Benjamin gyereket kéne bejelölnöm, akkor ez bukta. Nem jelölöm be.
- Hát Alexet! - húzza sejtelmes vigyorra a száját. Megint lesütöm a szemem. Igaz, hogy osztálytársak vagyunk és az osztályból is van pár srác akivel szoktam beszélgetni a neten, valahogy nem éreztem bátorságot arra, hogy bejelöljem. Szerintem ez fontos lépés. Csak pár napja ismerem és ha én jelölöm be, akkor... Nem is tudom. Mintha egy idegent jelöltem volna be és randira hívtam volna.
Emy megütközve vette tudomásul, hogy nem ismerősöm a közösségi oldalakon. Elsápadt, és levegőért kellett kapkodnia, hogy megeméssze ezt a roppant szörnyű hírt. Nem jó színésznő. Most nem. - De Alicia! Miért?
- Inkább megvárom, míg eltelik pár nap és akkor megteszem. Vagy megvárom, míg ő jelöl be.
- Te tényleg ilyen dilis vagy? - pöckölte meg a homlokom Emy. - Még nekem is az ismerősöm, sőt vagy már több tucat lány bejelölte. Meg fiú. - Morcosan néztem rá. Vegye el a kedvem. Tudom, hogy Alex már közkedvelt a lányok körében, de ez nem magyarázat arra, hogy így nézzen hülyének a legjobb barátnőm! Sóhajtva az udvar másik felére néztem, ahol - pechemre - pont Alex bandázott pár sráccal. Csodálattal néztem, ahogy nyaka köré lazán csavart sála és a fekete napszemüvege milyen menő hatást kölcsönöz neki. Kuszán álló hajtincsei azt a hatást keltették, hogy őt nem érdekli senki más véleménye. Ez piszkosul passzolt ahhoz az észbontóan gyönyörű mosolyához. Viszont az életben nem jöttem rá, hogy miért vett fel napszemüveget, amikor nem is sütött a nap. Ja, hogy ezzel is überelje magát? Hát persze, hisz még az az egyszerű darab is jól áll neki.
- A kis pióca. - fújta ki mérgesen a levegőt Emy. Nem nagyon értettem, hogy mire céloz, de aztán leesett. A párhuzamos osztályba járó cicababa, nevén Monica egy elkápráztató műmosollyal tipegett a fiúk csoportjához pár csatlósával. Rögtön elment a kedvem az élettől is mikor megláttam. Divatos bokacsizma, fekete harisnya és egy mini farmerszoknya felé egy szürke derékig érő szélkabátot vett fel. Szomorkásan végig néztem magamon. Kék hosszított szárú tornacipő, fekete csőnadrág és egy piros belebújós pulcsi kapucnival. Erre rávettem a barna, szinte térdig érő vékonyka kabátot, amit nem cipzároztam össze. Félhosszú barna hajamat egyszerű copfba kötöttem és nem voltam rajtam smink. Ellenkezőleg Monicaval, akin több réteg festék volt. Szinte az a benyomásom volt, hogy az arcát egy vászonnak képzeli. Tökéletes csillogó haját többször is hátradobta, miközben beszélt és nevetett a fiúkkal. Egyszer csak lekapta Alex fejéről a napszemcsit és a saját orrára helyezte. Elégedett mosollyal nézett körbe, mire Alex hangosan felnevetett. Összeszorult a szívem.