5. fejezet

Miután olyan jól megbeszéltük, hogy Alex nem zokni a nevek megjegyzését illetően, segítettem Emynek matekból. Vagyis ketten bambultuk azt a fránya egyenletet és próbáltuk megoldani, de a végén arra a következtetésre jutottunk, hogy a matematikát nem nekünk találták ki. Ezután a megállapítást után végig szenvedtük a számtant, a fizikát és az irodalmat. Szünetben megbeszéltem Emyvel, hogy lemegyek a büfébe venni neki teát, magamnak egy pizzás csigát. Direkt a lelkemre kötötte, hogy citromos teát hozzak neki, és hogy szóljak a büfésnek, hogy ne a bodzás üvegből öntse bele a citromlevet. Persze ez a múltkor elég nagy szívás volt, főleg ha azt nézzük, hogy Emy ki nem állhatja a bodzát. Nem értem mi baja van vele. Én szeretem. Bár ezt eddig is tudtam, hogy barátnőm nem komálja a bodzát, nem úgy, mint a büfés srác. Még múlt héten történt, hogy az öreg nénit, aki eddig szolgált ki minket, nyugdíjba vonult, és leváltotta egy 28 éves pasas. Ezt onnan tudjuk pontosan, hogy megkérdeztük tőle - persze nem én, hanem  többi lány, akik szerint egy "görög isten". Tényleg jól néz ki, az tény, de nekem nem jön be. És mikor elmondta, hogy 28 éves, mindenkinek leesett az álla - még nekem is. Simán letagadhatna 7 évet! Szóval múlt héten lementünk kajálni Emyvel és ő kért egy pohár citromos teát. Csodálkoztam is, hogy a hapsi egy bodzaszörpös üvegből önti a pohárba a citromlevet. Mikor megkapta Emy az innivalót, rögtön beleivott. De olyan gyorsan vissza is köpte egy 11-esre! Írtó ciki volt! A többiek először csak néztek, aztán harsány röhögésbe törtek ki.
- Mi a szent...? - nézett a teára, majd rám.
- Mi a baj? - kérdeztem. Emy az orrom alá tolta a poharat, így kénytelen voltam belekóstolni. Borzalmas íze volt! Míg Emy sűrűn bocsánatot kért a sráctól, amiért leköpte és magyarázta adolgot, hogy más íze volt a teának, addig pár lány és fiú is helyeselni és panaszkodni kezdett, hogy furcsa íze van mostanában az innivalóknak, amit kértek. Kiderült, hogy a srác nem mosta ki az üvegeket, mielőtt átöntötte volna a citromlevet. Tudtam, hogy gyanús, ha nem a citromos üvegből öntika citromot!
Szóval ezután a szörnyű igazság és égés után Emy úgy döntött, most nem bízik a büfésben, így legyek résen. Mikor sorra kerültem, figyelmeztette erre a (szerintem) ésszerű lépésre. Morogva ugyan, de eleget tett a kérésemnek.
- Ide állhatok? Kösz. - szólalt meg egy hang a hátam mögött, mire a sorban utánam következők felmordultak. Tom állt mellettem. Tomról annyit, hogy mindig neki van a legmenőbb, legújabb kütyüje az egész suliban. Sokan beképzeltnek tartják, mivel az apja egy jól menő cég vezetője. Az igaz, hogy mindig a legmárkásabb, legdivatosabb holmikban mutatkozik, de ettől eltekintve kedves srác. Csak szeret dicsekedni azzal, amije van. Szőke haja arccsontjáig ér, égszínkék szeme mindig tele van életkedvvel.
- Fizettél már? - kérdezte tőlem.
- Nem.
- Mit veszel?
- Citromos teát és pizzás csigát . válaszoltam, miközben szemmel tartottam a büfést, nehogy "véletlenül" mást adjon. Kezdem azt hinni, hogy ezt a melót nem neki találták ki.
- Király! Adjon hozzá 2 cola-t, egy sonkás pizzát, egy szalámis szendvicset kukoricával! Ja és egy csomag rágót is kérek, kösz!
Hatalmas szemeket meresztek rá. - Ugye nem gondoltad, hogy ezt én fizetem ki?!
- Dehogy! Meghívlak, majd én fizetek. De ha gondolod... - mosolyog pimaszul.
- Nem, kösz. Majd te fizetsz - bököm oldalba.

Bioszon páros munka volt a feladat. Ennek örültem, hisz Emy és én jók vagyunk biológiából. Csak kedves tanárnőnk megkavarta a párokat. Nem is kell mondanom, hogy minden lány Alexet akarta társnak. Heh, jó vicc. Én meg kifogtam Kevint. Egész  jól fogok szórakozni! Minden melót rám hagy majd. Kösz, nagyon kösz.
- Én pedig nem ülök mellette! - igen, ez az idegesítő hang Ken-é. És mi a hiszti tárgya? Egy név: Scott. A két fiú nem akar együtt dolgozni. Komolyan, mint két óvodás!  Addig hisztizett, míg a tanárnő  el nem ültette Georgina mellé. Ekkor meg Scott zendített rá, hogy ő nem fog egyedül dolgozni. Ez már beteges!
- Jaj, de gyerekesek vagytok! - Emy felállt és leült Scott mellé. A fiú már tiltakozásra nyitotta a száját, de barátnőm belé fojtotta a szót. - Pofa be! Itt ülök és kész!
Verának addig a tanár nőnek kellett segítenie, amíg mi dolgoztunk. Ahogy megjósoltam, Kevin semmit sem csinált egész órán. Vagyis de! Telefonozott! Marha nagy a csapatmunkánk, nem? Egyszer csak egy nagy vihogásra lettem figyelmes. Odanéztem, hogy ki mer az engedélyem nélkül nevetni, amikor... amikor megláttam Emyt és Scottot. A fiúval azon versenyeztek, hogy kinek sikerül  elvennie a másiktól Scott sapkáját.
- Végeztünk? - nézz fel Kevin. Nagy szemeket meresztek rá. Hogy mi?! Végeztünk? Ünk?!
- Igen, végeztem!
- Akkor jó. Remek munka után megérdemlem a pihenést. -vigyorog szemtelenül. Már rávágnék a fejére, amikor Alex hátra fordul.
- Mi a 4-es feladat megoldása? - már ő is! Elájulok! Mindenki hülyének néz?!
- Na jó, csak vicc volt! - nevet értetlen képemet látva. - Kész vagytok?
- Igen - vágta rá Kevin. Vérszemet kaptam a kijelentésre.
- Igen kész vagyunk. Itt a 4-es feladat megoldása, tuti jók, a könyvből néztem ki. Kevin te olyan okos vagy! Te mutattad meg, hogy melyik oldalon vannak a válaszok, szóval te magyarázod is el a feladatot! És annyira rá értél, hogy még telefonozni is volt időd! Ha már végeztél, akkor add azt ide! - kapom ki a kezéből a telót és elkezdtem nyomkodni.
- Ne! Elcsinálod! - és innenstől azon hülyültünk, hogy széttudom-e törni a telóját. Alex egy darabig nézett minket, majd elröhögte magát, utána pedig lemásolta a feladat megoldását, miközben a félszemét rajtunk tartotta és egyfolytában vigyorgott.
- Alicia! Add ide a tollamat! - kiabál nekem Scott. Na igen, ha csapatmunka van, az osztály bezsong és nem lehet minket lehalkítani. Scott tolla a székem lábánál volt, így lehajoltam, hogy visszadobjam neki, de ekkor Kevin kikapta a kezemből a telefonját. Pontosabban csak akarta, mert akkor lendületet vitt bele, hogy rám esett, én pedig vele le  padlóra. Mondanom sem kell, hogy mi voltunk a középpontban. Úgy terültünk el, mint két béka. Gyorsan lelöktem Kevint magamról és próbáltam mihamarabb felkelni. Kevin felpattant a telefonját magasba tartva és felkiáltott: - Megvan! Semmi baja! - ennek muszáj mindig rontania a helyzeten?? Kevin kijelentésére még nagyobb lett a röhögés.
- Mit csináltatok? - kérdezte döbbenten tanárnő.
- Semmit - vágtam rá. Ekkora égést!

Szünetben persze mindenki rajtunk röhögött. Nem tudom, hogy hanyadik megjegyzést tették rám - 20 után már nem számoltam - , amikor Emy húzott ki a teremből.
- Jól vagy? - kérdezte, de remegő hangja elárulta.
- Persze, csak eltört pár bordám, de túlélem! Ne aggódj! - sértődtem meg. Ekkor Emy nem bírta tovább és kitört belőle a röhögés. Én meg türelmesen vártam, hogy mikor hagyja abba.
- Látnod kellett volna! Oltáriak voltatok! - mondta, mire ránéztem és én is elnevettem magam.
- Na jól van, szállj le rólam! - hagytam abba a vihogást, de még mindig mosolyogtam. - De úgy láttam, hogy ti is jól elvoltatok!
- Ja, kijött Scottból a gyerek énje, így elhülyültünk. De ti jobbak voltatok! - vágott vissza. Én meg játszottam a sértődöttet és visszamentem a terembe. Kár volt. Még mindig jó poénnak tartják az esésünket. Így visszafordultam a folyosóra, de Emy már nem volt sehol. "Végre" - sóhajtottam. Neki dőltem a lépcsőkorlátjának és néztem az előtte futkosó, nevető gyerekeket... pontosabban nagyokat...ööö...idiótákat...vagyis...Na, értitek! Szóval a többieket. Már csak egy fél óra és mehetünk haza! El kell ismernem, nagyon értek a bénázáshoz, mert pont a csengő mellett álltam, így amikor jelezték a szünet végét a csengő - most - nagyon idegesítő hangjával, úgy megijedtem, hogy egy hátam mögött álló tanár lábára (!!!) tapostam!
- Miss Night! Örülnék, ha látna is a szemével és figyelné, hogy hova lép! Ha nem tűnt volna fel, én is azon járok, csak a másik oldalán! - förmedt rám a tesi tanár.
- Bocsánat, nem figyeltem. Elnézést! - gyorsan felszaladtam a lépcsőn és míg a termünkhöz értem, a tenyerembe temettem az arcom. " Mi jöhet még?"

4. fejezet

Amikor beléptünk a terembe, nagy nyüzsgés fogadott, mint mindig. Néhány lány a padján ülve zenét hallgatott, míg mások csoportokat alkotva beszélgettek valami "hű-de-menő" ruháról, filmről, színészről. A fiúk egy nagyobb csoportban álltak össze a terem végében és valamilyen telefonos játékkal játszottak, hangosan üvöltve és hatalmasakat röhögve. Minden úgy ment, mint mindig. Csakhogy ott volt Ő is. Kockás inget viselt, melyet a könyökéig felhajtott. Fekete nadrág volt rajta, melynek szárát beletűrte a hosszított szárú tornacipőjébe. Haja, ahogy előredőlt, még jobban a szemébe lógott, de ez nem zavarta. Úristen, elolvadok! Hozzon valaki egy feltörlőt, de sürgősen, mert már tócsa vagyok! Órákig tűnő percekig álltunk az ajtóban, amikor barátnőm megcsípte a karom, mire a hirtelen jött fájdalomtól felocsúdtam a bambulásomból. Emy magabiztosan lépkedett a padunk felé, de ez a hirtelen jött bátorsága rögtön tovaszállt, mikor Scott megszólította. Scott-ról annyit, hogy ő az osztály rosszfiúja és bajkeverője, akinek sosem sül le a bőr a képéről; mindig beszólogat és bunkó módon viselkedik. Éjfekete haja zselézve állt és hasonló színű szeme minden fényt elnyel, de semmit sem ad ki magából. Sosem tudod mi jár a fejében, de ettől eltekintve ki lehet számítani, hogy mikor van jó hangulatban. Ha választani kéne, hogy melyik Scott jobb: az aki mogorva, bunkó és mindig sérteget vagy az aki normálisan (próbál) viselkedni és mindig behúz a csőbe, valamint mindig meglep egy jóindulatú gesztussal, de abból semmi jóra nem számíthatsz, akkor...inkább legyen az első Scott. De egyvalami mindig közös benne, az pedig a hangából áradó gúny.
-Hé Emy! Mr. Tanaka azt üzeni, hogy menj be a tanáriba és keresd fel!-barátnőm ezen mégjobban meglepődött.
-Minek?
-Honnan tudjam?!-rántotta meg a vállát Scott.-Azt mondta, hogy szóljak, hogy keresett. Nem mondta meg az okát, sem azt, hogy postást játszak. Örüljetek mindketten, hogy egyáltalán elmondtam.
-Oké-fordult meg Emy kétségbeesett arccal-tudtam, hogy ma fog történni valami. Ugye nem jött rá, hogy ellógtam az ofő órát?!-kérdezte tőlem. Emy valamelyik nap ellógott az egyik óráról és hamisított egy igazolást. Ha ezt megtudják neki vége!
-Tom vigyázz! Ne! Leesel!-kiabálta Greg. Leültem a helyemre és kipakoltam.

-Akkor most felelünk!-jelentette be töri tanár nőnk. Feleltessen. Nekem mindegy. Úgy sem tudom az anyagot...
-Megkérem Miss Stick kisasszonyt, hogy fáradjon ki a táblához.-az osztályon megkönnyebbült sóhaj futott át. Emynek még csak az arcizma sem rándult. Aha. Szóval ő tanult. Egyébként osztályfőnökünk csak az ellenőrzőjét kérte el, hogy betudja írni a dicséretet.
-Rendben. Ugye az inkákról kell beszélnem?-kérdezte Emy és felállt a helyéről. Riadtan néztem rá. Egyáltalán nem az inkákat vettük!
-Nem.-nézett rá fagyosan Mrs. Graham. Emy arca hófehér lett és ezzel egyidőben visszahuppant a helyére. Riadtan rám nézett és szeméből "Mit vettünk legutoljára?" mondatott olvastam ki.
-Orosz polgárháború-suttogtam.
-Mikor kezdtük el tanulni az oroszokat?-kerekedett el a szeme.-Ki óhajt fáradni?-kérdezte türelmetlenül Mrs. Graham. Emy lassú, bizonytalan léptekkel kiment a táblához. Szegény. Szerintem azt se tudta, hogy volt múlt héten töri óránk.
-Szóval az inkák,-a tanár nőnek elkerekedett a szeme, így Emy azonnal kapcsolt-pontosabban az oroszok háborúzni kezdtek.
A tanár bólogatott.-Kikkel?
-Egymással-vágta rá Emy.
Én kézzel-lábbal próbáltam súgni. Egyszer csak Emy nem tudta leolvasni a számról a választ és amíg barátnőm elidőzött, a tanár nőnk azonnal levágta, hogy én adom a drótot. Mrs. Graham felvonta a szemöldökét és rám nézett.-Befejezteted Alicia? Ha annyira szeretnél beszélni, akkor állj fel és mond el a könyv segítsége nélkül!
Lefagytam a rémülettől. Emybe mintha a villám csapott volna, úgy elkezdett beszélni. Ha engem feleltet akkor ő már végzett. Egyikünkre nézve sem jó ez a csere.
-Mivel 1922-ben véget ért a polgárháború, ami a forradalmárok győzedelmével végződött, megalakult Szovjetunió...-hadarta az infókat. Csak mondta és mondta. Nem érdekelte, ha hülyeséget mondott, csak beszélt.
-Rendben. A végére elég jól belejöttél kisebb-nagyobb hibákkal. 4-es.-állította meg Mrs. Graham. Mikor Emy leült, akkorát sóhajtott, hogy azt hittem valami komoly baja lesz.
-Kösz a segítséget!-kacsintott rám megkönnyebbülve.

-Alex! Megnézhetem a zenelejátszódat?-szemtelenkedett oda a D-s Monica. Szúrós szemmel néztem ahogy egyre több lány megy oda és hallgatja Alex zenéit, miközben egyfolytában dicsérik az ingjét. Blahh! Mi van itt, hogy mindenki csak úgy bejöhet a termünkbe?!
-Alex, jössz ki?-kérdezte Ken.
-Bocs, most az igazgatóhoz kell mennem néhány papírt bevinni.-majd felállt, ezzel a mozdulattal egy dossziét emelt föl a padról, majd eltette a zenelejátszót egy "Bocs hölgyeim!" mondattal-ami miatt az összes lány a padlóra került;nem vitás, kész úriember :)-és az ajtóhoz ment. Ott megállt, majd egyenesen rám nézett.
-A folyosó végén balra. Ott lesz az "iroda". Nem tudom eltéveszteni, hisz csak annak van függönye, ugye?-kérdezte mosolyogva.
-Igen-bólogattam vérpiros arccal. A többi lány majd megölt a szemével, így jobbnak láttam kimenni a teremből. Úgy rohantam ki az udvarra, mint valami nyúl, akit elakarnak fogni. Mikor megláttam Emyt az egyik padon ücsörögve, odasiettem.
-Mi az? Tesire gyakorolsz?-kérdezte Emy. Nem válaszoltam, hanem elkezdtem gondolkozni. Végül megszólaltam.
-Tudja, hogy én voltam a folyosón.-motyogtam.
-Mi?
-Emlékszik rám! Tudja, hogy ki vagyok!-emeltem fel a hangom izgatottan.
-Hát ez remek. Legalább tudjuk, hogy nincs gond a memóriájával.
-Ez állati!-vigyorogtam.
-Ja, szerintem is. Na, szóval ha ebből kivonjuk ezt, és...