3.fejezet

A hétvégém leginkább abból állt, hogy a péntek délután történteken agyaltam. "Jó kis iskola ez. Örülök, hogy a ti osztályotokba kerültem!" Hát még én! "Vicces egy lány vagy Alicia!" Nem értem ezt a mondatot. Nem mondtam el a nevem és mégis tudja! Ez nem a véletlen műve! Ez a sors akarata! A találkozás a folyosón, hogy az én osztályomba került és, hogy pont engem választottak ki arra, hogy körbevezessem Alexet. Vagy inkább Tanaka tanár úr közbenjárása...Véletlen volt, hogy belebotlottam; az én osztályom most már teljes létszámú; és amiért én mutattam be a sulit az pedig az én "hibám"...és, hogy tudja nevem? Párszor elmondták aznap a tanárok...Mielőtt nagyon beleéltem volna magam ebbe borzalmas helyzetbe, leültem tanulni. De hiába volt előttem a matek, kémia és egyéb nemtudommi, nem tudtam koncentrálni. Szemem előtt láttam sötétbarna haját, mely belelógott aranybarna szemébe. Istenem, azok a szemek! Olyan melegséget, magabiztosságot, olyan nyugalmat árasztott az a szempár. Tisztára rabul ejtett! Egek, már vagy két órája görnyedtem a nyelvtan felett és még semmit sem csináltam belőle! "Feladom!" Ledőltem az ágyra és becsuktam a szemem. Vártam, hátha elalszok, de semmi. Csak az ürességet láttam. Majd bevillant Alex bűnbánó, kedvességtől ragyogó arca.
-Kicsim, itt van Emy!-kiáltotta anyu. "Végre, a megmentőm!"-gondoltam. Mikor Emy belépett az ajtón, egy pillanatra elgondolkozott. Szerintem az járt az eszében, hogy jó helyen van-e. A párna a fejem, a takaró a hátamon, mint valami palást. Én is megijedtem volna magamtól.
-Ööö...neked meg mi bajod?-kérdezte furcsa grimasszal.
-Nekem? Semmi. Ragyogó napunk van, minden szép és jó.-mondtam nem túl meggyőzően.
-Alicia, 40°C van kint! Ne mond, hogy nincs meleged!-Na azért ez túlzás. Emy levette rólam a takarót és a párnát. -Na mesélj, milyen volt a randi?-kérdezte cinikus mosollyal az arcán.
-Ez nem volt randi!!-vérig sértett ezzel a mondattal.
-Mindegy minek hívjuk! Szóval, mi volt?-a szeme csupa kíváncsisággal lett tele. Töviről-hegyire elregéltem a sztorit.
-Hát ez csuda jó! Annyira a te eseted! Olyan helyes!  Kár, hogy nekem már van pasim! Pedig ő is olyan aranyos, meg...
Egész délután ezt hallgattam. Na igen. Emy meg a pasizás. Egy és ugyanaz a dolog. De, hogy ki lehet az új fiúja? Fogalmam sincs. Talán az edző?!

Hétfő reggel alig bírtam magammal. Nem jellemző rám, de azonnal az iskolában szerettem volna lenni. Emy a kapunkban várakozott, mint mindig. Szinte felborítottam, olyan sebességgel jöttem ki a bejáraton.
-Hé! Mi ez a nindzsa fogadtatás?-zsörtölődött barátnőm. Válaszra sem méltattam, megfogtam a kezét és szaladni kezdtem a buszmegállóba.
Mikor a sulihoz értünk, megálltam a bejárat előtt.
-Mi az?-nézett vissza Emy.
-Hogy nézek ki?-kérdeztem félénken. Legjobb barátnőm arcáról rögtön leolvastam, hogy érti minek kérdeztem. Erre el is pirultam. Emy furcsán, de nagyon lassan végig nézett rajtam. Fehér deszkás cipőt viseltem világoskék csőfarmerral. Fehér póló volt rajtam, amin nagy rózsaszín betűkkel GIRL felirat állt. Kiegészítőnek felvettem a világoszöld-és egyben kedvenc-könyökig érő dzseki-féleségemet. Imádom ezt a ruhadarabot! Sosem gondolom be, és mivel vékony, tényleg csak kiegészítőnek használom. Persze, rajtam volt az órám és egy bőrkarkötő. Ezt még Emytől kaptam a szülinapomra. Nagyon szép! Vékony, fehér félholdakkal díszített bőrkarkötő. Hosszú, barna hajamat-nem világos, nem sötét, simán csak barna-kiengedve viseltem, melyet a hűvös reggeli szél összeborzolt. Széldzsekimet pedig a karomra akasztottam. Bárki bármit mond, én imádom a jó időt!
-Ööö...ez már kezd kínos lenni.-mondtam bátortalanul, mivel úgy éreztem Emy vagy 1 órája nézegett összeszűkített szemekkel. Végül megszólalt.
-Azt akarod hallani, hogy dögösen sportos, de visszafogottan menő a felszerelésed, mint mindig? Csajszi, dögös vagy! Tuti, hogy ezt Ő is így gondolja!-kacsintott. Pipacsvörös lettem, de jól estek a szavai.
-Utó-véleményt nem kértem!-belé karoltam és lehúztam baseball sapkáját a szemébe.
-Ne, a séróm!-nyafogott tettetett sértődéssel. Ezután felmentünk a lépcsőn. Nem nagyon tudtam koncentrálni a többiekre, mert azon gondolkoztam, hogy mihez kezdek ha találkozok vele. Miket beszélek?! "Megmondom mi lesz! Ő is csak egy osztálytárs, köszönsz neki és megy az élet tovább!" Igen, ezt fogom tenni! Amíg ilyen elszántan lépegettem a termünk felé, majdnem neki mentem egy pont akkor nyitódó ajtónak. Na, jól kezdődik a reggel...