1.fejezet

Esik. Utálom az esőt. Hideg és rossz kedvem van tőle. A mai nap sem volt kivétel. Késésben léptem ki a kapun és ott belebotlottam legjobb barátnőmbe, Emybe.
-Végre, hogy kijössz! Már megszokhattam volna, hogy te mindig elkésel...-köszöntött "kedvesen".
-Jól van, na! Akkor mehetünk?-kérdeztem. Gyorsan felszálltunk a buszra, de végig álnunk kellett, mert nem volt ülőhely. Szuper! Éljen a borongós, nyálkás reggel! Persze hóbortos barátnőmnek be sem ált a szája: locsogott az öccséről(megint elfoglalta a fürdőszobát), a cipőjéről(nem találta, mert anyukája rendet rakott), és egy csomó mindenről, ami engem egyáltalán nem érdekelt.
-...és olyan helyes, megkérdezte, hogy meghívhat-e egy hambira. Persze azonnal igent mondtam.-figyeltem fell erre a félmondatára.
-Várj, várj, várj! Mi van?!-el nem tudtam képzelni, hogy ő megint bepasizott, amikor engem ismét elkerült Ámor nyila.
-Bertoldnak hívják.-mosolygott sokat sejtően.
-Ezt nem  hiszem el!-hitetlenkedtem.
-A sport központban találkoztunk.
-Ő is sportol?-Hát igen. Emy versenyszerűen sportol. Már egy csomó díjat nyert. Minden héten 4 alkalommal megy edzeni a helyi sport központba.
-Igen. Ő az új edző.-felelte.
-Te kikezdtél az edzővel?!-csodálkoztam. Az egy dolog, hogy az edzőteremben talál rá a "szerelem", és az is egy másik dolog, hogy ezáltal egy csomó új arcot ismer meg, és az is egy másik pont, hogy a tesi tanárunk mindig kivételez vele, de ez már sok! Egy 20 év körüli pasassal kikezdeni, ez már...már...tényleg...SOK(K)!!!
-Mi?! Nem! Amúgy is ő hívott meg, plusz barátnője is van! De olyan cuki! Miért ne ábrándozhatnék róla?-gondolkozott.
-Ja! Így már világos.-tényleg nem vagyok jó passzban! Míg így dörmögtem, addig kinyitottuk a szekrényünket(mivel ezidő alatt beértünk a suliba), majd kivettem a tankönyvet biológiára. Becsuktam a szekrény ajtót, majd minden egy film lelassított jelenetébe illett bele. Megfordultam, hogy bemegyek az osztályterembe, de neki ütköztem valamibe, pontosabban valakibe. A könyv kiesett a kezemből, lehajoltam, hogy felvegyem, de más is összeakarta szedni a cuccomat. Épp mondani akartam, hogy "Nem látsz a szemedtől ember?! Most mindenem a földön van miattad!", amikor felnéztem(hogy ezt egyenesen a szemébe mondjam) és elakadt a szavam. Szembe néztem egy fiúval, akinek aranybarna szeme volt, kedves arca és kuszán álló haja. Szinte elképzeltem magunkat a folyosón...
-Sajnálom, remélem nem gyűrődtek nagyon össze a lapjaid!-mondta kedvesen.
-Se-semmi baj!-dadogtam.
-Akkor jó!-mosolygott. Atyám, gyönyörű a mosolya!-Megtudnád mondani, hogy hol van az igazgatói iroda?
-Pe-persze!-bólogattam lefagyva. Aztán eljutott az agyamig a kérdése.-Ööö...menj végig a folyosón, majd fordulj balra! Az a rész az "iroda". Ott van a tanári, gazdasági, igazgatói. Rögtön felismered az ajtót, hisz csak annak van függönye.
-Rendben, köszi!-bólogatott. Elment mellettem, majd visszanézett.-Mégegyszer bocsi! Szia!-majd elment.
-Állati helyes a srác, nem?-mosolygott szemtelenül Emy. Nem válaszoltam, csak bámultam a folyosót. Emy önelégülten nevetett, majd bement az osztályterembe. Tudtam, hogy hallgatásom beleegyezést jelent. De tényleg! Írtó helyes volt! Azt hiszem...azt hiszem, hogy...hogy...
-Ring-ring-ring!-szakította félbe gondolatmenetemet a csengő. Sarkon fordultam és elsiettem a termünk felé.

Nyílt az ajtó és az ofő jött be.
-Elnézést a zavarásért tanár úr!
-Semmi gond.-felelte unottan a tanár bácsi :).
-Nos, gyerekek. Szeretném bemutatni új osztálytársotokat-kezdte, majd behívta az új diákot. "Na, még egy idiótával többen leszünk!"-gondoltam. De ahogy megláttam az új tagot, leesett az állam. Ránéztem Emyre, aki ugyanúgy megdöbbent, mint én.
-Ő itt Alex Stone. Az új tanuló. Bánjatok vele rendesen!-mutatta be.
-Sziasztok!-mosolygott kedvesen a fiú.
"Alex...szóval Alexnek hívják!"