4. fejezet

Amikor beléptünk a terembe, nagy nyüzsgés fogadott, mint mindig. Néhány lány a padján ülve zenét hallgatott, míg mások csoportokat alkotva beszélgettek valami "hű-de-menő" ruháról, filmről, színészről. A fiúk egy nagyobb csoportban álltak össze a terem végében és valamilyen telefonos játékkal játszottak, hangosan üvöltve és hatalmasakat röhögve. Minden úgy ment, mint mindig. Csakhogy ott volt Ő is. Kockás inget viselt, melyet a könyökéig felhajtott. Fekete nadrág volt rajta, melynek szárát beletűrte a hosszított szárú tornacipőjébe. Haja, ahogy előredőlt, még jobban a szemébe lógott, de ez nem zavarta. Úristen, elolvadok! Hozzon valaki egy feltörlőt, de sürgősen, mert már tócsa vagyok! Órákig tűnő percekig álltunk az ajtóban, amikor barátnőm megcsípte a karom, mire a hirtelen jött fájdalomtól felocsúdtam a bambulásomból. Emy magabiztosan lépkedett a padunk felé, de ez a hirtelen jött bátorsága rögtön tovaszállt, mikor Scott megszólította. Scott-ról annyit, hogy ő az osztály rosszfiúja és bajkeverője, akinek sosem sül le a bőr a képéről; mindig beszólogat és bunkó módon viselkedik. Éjfekete haja zselézve állt és hasonló színű szeme minden fényt elnyel, de semmit sem ad ki magából. Sosem tudod mi jár a fejében, de ettől eltekintve ki lehet számítani, hogy mikor van jó hangulatban. Ha választani kéne, hogy melyik Scott jobb: az aki mogorva, bunkó és mindig sérteget vagy az aki normálisan (próbál) viselkedni és mindig behúz a csőbe, valamint mindig meglep egy jóindulatú gesztussal, de abból semmi jóra nem számíthatsz, akkor...inkább legyen az első Scott. De egyvalami mindig közös benne, az pedig a hangából áradó gúny.
-Hé Emy! Mr. Tanaka azt üzeni, hogy menj be a tanáriba és keresd fel!-barátnőm ezen mégjobban meglepődött.
-Minek?
-Honnan tudjam?!-rántotta meg a vállát Scott.-Azt mondta, hogy szóljak, hogy keresett. Nem mondta meg az okát, sem azt, hogy postást játszak. Örüljetek mindketten, hogy egyáltalán elmondtam.
-Oké-fordult meg Emy kétségbeesett arccal-tudtam, hogy ma fog történni valami. Ugye nem jött rá, hogy ellógtam az ofő órát?!-kérdezte tőlem. Emy valamelyik nap ellógott az egyik óráról és hamisított egy igazolást. Ha ezt megtudják neki vége!
-Tom vigyázz! Ne! Leesel!-kiabálta Greg. Leültem a helyemre és kipakoltam.

-Akkor most felelünk!-jelentette be töri tanár nőnk. Feleltessen. Nekem mindegy. Úgy sem tudom az anyagot...
-Megkérem Miss Stick kisasszonyt, hogy fáradjon ki a táblához.-az osztályon megkönnyebbült sóhaj futott át. Emynek még csak az arcizma sem rándult. Aha. Szóval ő tanult. Egyébként osztályfőnökünk csak az ellenőrzőjét kérte el, hogy betudja írni a dicséretet.
-Rendben. Ugye az inkákról kell beszélnem?-kérdezte Emy és felállt a helyéről. Riadtan néztem rá. Egyáltalán nem az inkákat vettük!
-Nem.-nézett rá fagyosan Mrs. Graham. Emy arca hófehér lett és ezzel egyidőben visszahuppant a helyére. Riadtan rám nézett és szeméből "Mit vettünk legutoljára?" mondatott olvastam ki.
-Orosz polgárháború-suttogtam.
-Mikor kezdtük el tanulni az oroszokat?-kerekedett el a szeme.-Ki óhajt fáradni?-kérdezte türelmetlenül Mrs. Graham. Emy lassú, bizonytalan léptekkel kiment a táblához. Szegény. Szerintem azt se tudta, hogy volt múlt héten töri óránk.
-Szóval az inkák,-a tanár nőnek elkerekedett a szeme, így Emy azonnal kapcsolt-pontosabban az oroszok háborúzni kezdtek.
A tanár bólogatott.-Kikkel?
-Egymással-vágta rá Emy.
Én kézzel-lábbal próbáltam súgni. Egyszer csak Emy nem tudta leolvasni a számról a választ és amíg barátnőm elidőzött, a tanár nőnk azonnal levágta, hogy én adom a drótot. Mrs. Graham felvonta a szemöldökét és rám nézett.-Befejezteted Alicia? Ha annyira szeretnél beszélni, akkor állj fel és mond el a könyv segítsége nélkül!
Lefagytam a rémülettől. Emybe mintha a villám csapott volna, úgy elkezdett beszélni. Ha engem feleltet akkor ő már végzett. Egyikünkre nézve sem jó ez a csere.
-Mivel 1922-ben véget ért a polgárháború, ami a forradalmárok győzedelmével végződött, megalakult Szovjetunió...-hadarta az infókat. Csak mondta és mondta. Nem érdekelte, ha hülyeséget mondott, csak beszélt.
-Rendben. A végére elég jól belejöttél kisebb-nagyobb hibákkal. 4-es.-állította meg Mrs. Graham. Mikor Emy leült, akkorát sóhajtott, hogy azt hittem valami komoly baja lesz.
-Kösz a segítséget!-kacsintott rám megkönnyebbülve.

-Alex! Megnézhetem a zenelejátszódat?-szemtelenkedett oda a D-s Monica. Szúrós szemmel néztem ahogy egyre több lány megy oda és hallgatja Alex zenéit, miközben egyfolytában dicsérik az ingjét. Blahh! Mi van itt, hogy mindenki csak úgy bejöhet a termünkbe?!
-Alex, jössz ki?-kérdezte Ken.
-Bocs, most az igazgatóhoz kell mennem néhány papírt bevinni.-majd felállt, ezzel a mozdulattal egy dossziét emelt föl a padról, majd eltette a zenelejátszót egy "Bocs hölgyeim!" mondattal-ami miatt az összes lány a padlóra került;nem vitás, kész úriember :)-és az ajtóhoz ment. Ott megállt, majd egyenesen rám nézett.
-A folyosó végén balra. Ott lesz az "iroda". Nem tudom eltéveszteni, hisz csak annak van függönye, ugye?-kérdezte mosolyogva.
-Igen-bólogattam vérpiros arccal. A többi lány majd megölt a szemével, így jobbnak láttam kimenni a teremből. Úgy rohantam ki az udvarra, mint valami nyúl, akit elakarnak fogni. Mikor megláttam Emyt az egyik padon ücsörögve, odasiettem.
-Mi az? Tesire gyakorolsz?-kérdezte Emy. Nem válaszoltam, hanem elkezdtem gondolkozni. Végül megszólaltam.
-Tudja, hogy én voltam a folyosón.-motyogtam.
-Mi?
-Emlékszik rám! Tudja, hogy ki vagyok!-emeltem fel a hangom izgatottan.
-Hát ez remek. Legalább tudjuk, hogy nincs gond a memóriájával.
-Ez állati!-vigyorogtam.
-Ja, szerintem is. Na, szóval ha ebből kivonjuk ezt, és...